December 12-én, kedden további csukatelepítések lesznek a tavon több helyszínen.
A halszállító autó várhatóan 11-12 óra körül érkezik meg a tóhoz, a telepítési helyszínek várhatóan a következők lesznek: Szúnyog-sziget, Sukoró hajóállomás, Evezőspálya 400-nál és 2000-nél, Északi kikötő móló, Tóbíró közi csónakkikötő, Fehér ház – Bágyom-éri befolyó, gárdonyi Vízügyi kikötő, Dinnyési hullámtörő.
A kihelyezés kezdő helyszíne még nem biztos, több tényező függvénye szerint fog alakulni. Várhatóan vagy a Szúnyog-szigetnél (sorrend a leírtak szerint), vagy pedig a hullámtörőnél kezdődik (ebben az esetben fordított sorrendben).
A holnapi napon előreláthatólag 1500-2000 kg egynyaras, 0,5 kg átlagtömegű (túlnyomórészt méreten aluli csuka), valamint 100-200 kg növendék, 1-2 nyaras, 20-40 dekagrammos, ugyancsak zömében méreten aluli süllő kerül a Velencei-tóba.
A tervezett telepítés az Agrárminisztérium, Dr. Nagy István miniszter úr által, utólagos finanszírozásos rendszerben támogatásra kerülő őszi Velencei-tavi Visszatelepítési és Állomány-fejlesztési Program keretében valósul meg.
Az ősz folyamán eddig az alábbi tételek kerültek a tóba a ragadozókból:
1. November 9.:
300 kg egynyaras csuka
2. November 21.:
200 kg egynyaras csuka
3. November 23.:
8000-9000 darab egynyaras (10-15 cm közötti) balin
Forrás: MOHOSZ Velencei-tó

